az igazi kihívás
Anya vagyok. Olyan jó ezt kimondani. A minap azon gondolkodtam, hogy mikor válik majd természetessé ez az állapot. Ha most kimondom magamnak, hogy anya vagyok, még mindig hatalmas, elsöprő boldogság lesz rajtam úrrá. Izgalommal veszem újra és újra tudomásul státuszom tényét…
Már öt és fél hónapja nem alszom. Hogy ez mit jelent pontosan? Az elmúlt időszakban 2-3 óránál nem aludtam többet egyszerre. Most biztos sokakban felmerül (főleg, aki szerencsés volt és jól aludt/alszik a gyereke), hogy én rontok el valamit, félrenevelem, nem vagyok elég következetes. Nem így van…
Fiatal, önálló felnőttként azt hittem, hogy hihetetlenül jól ismerem magam: tudom, mit miért teszek, hogy állok a világhoz és mit gondolok a környezetemről. Hát a frászt! Megérkezett a kislányom és felülírt mindent. Lerombolta a gondosan, érvekkel felállított teóriáimat és segített építeni valami sokkal valóságosabbat.
Végigjártam az összes szülésfelkészítőt, megnéztem az összes videót, meghallgattam az összes történetet, jó tanácsot és végig úgy éreztem, hogy nekem menni fog. Egy cseppet sem féltem. Gondoltam, fel vagyok rá készülve lelkileg, testileg és szellemileg egyaránt. Mit nekem egy szülés, jöjjön bármi, megoldom. Aztán mégis elvesztettem a fonalat…
Összegezve a kilenc hónapot; szép, békés és meghitt volt. Nem érdekelt, hogy változik a testem, nem zavart a plusz súly, a néha-néha rám törő hányás vagy a vizsgálatok, boldog voltam, mert tisztában voltam e történések okával. Egy dolog volt, ami ellen becsülettel küzdöttem: az aggodalom, a szorongás azzal kapcsolatban, amit nem tudhatok, csak remélhetek.
Sokan mondják, ők tudták, érezték, hogy terhesek jóval a teszt előtt, sőt nekik nem is kellett az a bizonyos kétcsíkos visszaigazolás. Én ezen mindig csak derültem és úgy gondoltam: persze nagyon szerette volna, összejött és utólag ráfogja. Mára megváltozott a véleményem…
Az elmúlt tíz hónapom életem legérdekesebb és érzelemdúsabb időszaka volt minden szempontból. Ég a szemem, szédelgek, fáj a hátam, nem mostam még fogat, pedig már délelőtt tizenegy óra van és egy hatalmas káosz közepén ülök a konyhai széken kint az erkélyen ölemben a laptoppal.