az igazi kihívás
Második két csík, második terhesség, második császár, második heg. Újabb „nem alvós” éjszakák, újabb küzdelmek, újabb érzelmek. Csodás pofi, csodás illat, csodás nővér, csodás NÉGYES. Nehezen megy az írás, túl sok a mondanivaló…
Nem, csak egy szerencsétlen függő. Jelentem új szenvedélyem van…
Egész egyszerűen elkerülte a figyelmemet. A szemem előtt volt, mégsem láttam. Észrevétlenül, de határozottan kúszott be az életünkbe, megváltoztatott mindent…
Egy év. Fura dolog ez az idő. Van, hogy elfejteti, megszépíti a dolgokat vagy épp ellenkezőleg rámutat a súlyára és az értékére valaminek. Az elmúlt egy évem életem legjelentősebb és leghangsúlyosabb éve volt, ezt minden kétely nélkül mondhatom…
Anya vagyok. Olyan jó ezt kimondani. A minap azon gondolkodtam, hogy mikor válik majd természetessé ez az állapot. Ha most kimondom magamnak, hogy anya vagyok, még mindig hatalmas, elsöprő boldogság lesz rajtam úrrá. Izgalommal veszem újra és újra tudomásul státuszom tényét…
Már öt és fél hónapja nem alszom. Hogy ez mit jelent pontosan? Az elmúlt időszakban 2-3 óránál nem aludtam többet egyszerre. Most biztos sokakban felmerül (főleg, aki szerencsés volt és jól aludt/alszik a gyereke), hogy én rontok el valamit, félrenevelem, nem vagyok elég következetes. Nem így van…
Fiatal, önálló felnőttként azt hittem, hogy hihetetlenül jól ismerem magam: tudom, mit miért teszek, hogy állok a világhoz és mit gondolok a környezetemről. Hát a frászt! Megérkezett a kislányom és felülírt mindent. Lerombolta a gondosan, érvekkel felállított teóriáimat és segített építeni valami sokkal valóságosabbat.
Végigjártam az összes szülésfelkészítőt, megnéztem az összes videót, meghallgattam az összes történetet, jó tanácsot és végig úgy éreztem, hogy nekem menni fog. Egy cseppet sem féltem. Gondoltam, fel vagyok rá készülve lelkileg, testileg és szellemileg egyaránt. Mit nekem egy szülés, jöjjön bármi, megoldom. Aztán mégis elvesztettem a fonalat…
Összegezve a kilenc hónapot; szép, békés és meghitt volt. Nem érdekelt, hogy változik a testem, nem zavart a plusz súly, a néha-néha rám törő hányás vagy a vizsgálatok, boldog voltam, mert tisztában voltam e történések okával. Egy dolog volt, ami ellen becsülettel küzdöttem: az aggodalom, a szorongás azzal kapcsolatban, amit nem tudhatok, csak remélhetek.
Sokan mondják, ők tudták, érezték, hogy terhesek jóval a teszt előtt, sőt nekik nem is kellett az a bizonyos kétcsíkos visszaigazolás. Én ezen mindig csak derültem és úgy gondoltam: persze nagyon szerette volna, összejött és utólag ráfogja. Mára megváltozott a véleményem…