Karácsony szülőként még szórakoztatóbb. Egy nagy csoda kovácsosai vagyunk mi együtt szerte a világon. Jó egymásra kacsintani és pisszegni, mikor közel jár egy gyerek. Akkora csodát csinálunk, hogy végül mi is elhisszük. Így zajlik ez…
Jó ízű izgalom, ami enyhe gyomorgörccsé fokozódik az ünnepélyes nap előtt, mindennek meg kell lennie. Ajándék, fények, fa, díszek, sütés, káosz, porszívó, mosógép, mosogatószivacs, szorgalmas szülők, tisztaság pipa. Gyereknek vacsora, fürdés, altatás, nem érzem a hátam, sebaj, kávé. Cellux, csomagolópapír (jaj, nem elég, futás, bolt, oké megvan), hogy is kell, jaj csak szép legyen, oké egy baba, még egy, még egy. Örülni fog? Itt a könyv, építő kocka, uh ez jó nagy. Elég a csomagolópapír? Kell egy kis bor. Egyenesen vágtam? Na jó, egy kis süti, legyen kettő, ettől még marad elég. Szerelmem, te is itt vagy? De jó! Ráírnád, tudod a neveket. Iszunk még egyet? Hol is tartottam? Mi lesz rajtunk holnap, a szennyes tele, nem kell félni, hamar megszárad, mosás, szárítás. A cipők tiszták? Nem. Nem baj hála Isten (Jézus) nem a Mikulás. Minden megvan? Tényleg?
Készen vagyunk! Az első csoda! Fotózd le, ez az idei karácsony!
Kevés alvás, nem baj. Másnap nekem sincs kedvem tovább aludni, izgatott vagyok, hogy átmegyünk-e a vizsgán, a csodák vizsgáján. A vizsgáztató nem szigorú, ám egy kegyetlenül őszinte kishölgy. Ítélőnk, ki sosem kertel, már jól ismeri a mesét: Jézuska hozza a sok-sok ajándékot, mindent észrevétlenül csempész a fa alá, varázserejének köszönhetően pontosan tudja, mire vágyik az illető, így sosem okoz csalódást díszes csomagjaival. Reméljük. A vizsga első részét, a csendes lopakodást a hangosan csörgő, csomagolópapíros ajándékokkal még könnyebb teljesíteni, ám az igazi buktatók a szülői teszt második részében találhatóak, vajon tényleg örülni fog-e a meglepetéseknek.
Lássuk a medvét!
Szem nem maradt szárazon. Megtörtént a második csoda. Másfél éves vizsgáztatónk már a fa és a becsomagolt ajándékok kombinációja láttán elolvadt és annyit mondott: „Gyönyörű!” Itt még nem tudtam leengedni (próbáltam megélni a pillanatot, de nem tagadom, azon kattogtam, hogy nyissuk ki gyorsan, lássam a reakciót, hadd nyugodjak meg). Szakadt és repkedett a papír, izgatott kiskezek, játszottak ezzel-azzal, még amazzal is. Jaj, de jó a végén még ötöst kapunk, pedig elsőre csináljuk. Reggelire süti, persze közben játszunk tovább szigorúan az új dolgokkal, szuper, ízlik, még kér, de jó megérte gyúrni. Büszke vagyok magunkra, zseniális szülők vagyunk.
Aztán kezdenek lassulni a dolgok és az önmagammal való elégedettségtől eltelve kezdtem észrevenni, hogy persze azon túl, hogy valóban jól vettük az első akadályokat a karácsonyi pályán, a kis manó nélkül nem lenne ilyen fantasztikus. Igazából arról van szó, hogy egy olyan személyiség a kislányunk, aki azon felül, hogy valóban rácsodálkozik és örül a dolgoknak, ki is fejezi azt és ezzel nagyon boldoggá tesz minket. Ítélőnk valójában egy csoda kis ember, aki másfél éves kora ellenére felnőtteket meghazudtoló módon tud szeretni. Neki minden erőlködés nélkül van varázsereje, minek köszönhetően annyit és úgy szeret, ahogy azt kell.
A második hullám este következett, ahol a nagyszülők vizsgáztak, itt már lelazultabban egy borral a kézben figyelhettem az eseményeket. Ők sem buktak meg, sőt, a rutin meg az évek az ő oldalukra álltak, így jelentem a harmadik csoda is sikerült.
Természetesen még volt ráadás egy, kettő (hiszen nagymamából több van), a karácsonyi őrületnek nem akart vége szakadni. Annyi angyalka dolgozott a kezünk alá, hogy jövőre nem lesz könnyű dolgunk, ha ismét kitűnővel szeretnénk teljesíteni, pláne, hogy még egy évvel okosabb bíránk lesz. Az biztos, hogy már több mint egy hét telt el, de a Maja bárhol, bárkinél meglát egy ajándékzacskót gátlás nélkül megfogja és emelt hangerőn, csodálkozó hangsúllyal azt kérdezi „mit kaptál?”.
Örülök, hogy élményt adtam és élményt kaptam, a nagy karácsonyi hajtásból és vásárlásból pedig csak ennyi maradt meg a kis fejében: „Száz forint, nem drága”.
