Sokan mondják, ők tudták, érezték, hogy terhesek jóval a teszt előtt, sőt nekik nem is kellett az a bizonyos kétcsíkos visszaigazolás. Én ezen mindig csak derültem és úgy gondoltam: persze nagyon szerette volna, összejött és utólag ráfogja. Mára megváltozott a véleményem…
Beléptem azon nők (anyák) táborába, akik igenis jósló képességekkel rendelkeztek azelőtt a bizonyos elmaradt havi előtt. Talán már az összebújás estéjén is voltak sejtéseim.
Együtt éltünk, dolgoztunk, nyaraltunk, szórakoztunk és nagyon, de nagyon szerettük egymást, így óhatatlanul elérkeztünk arra a pontra, amikor megszületett a gondolat, mi lenne, ha megpecsételnénk szerelmünket. Ez nem egy görcsös, tudatos, leülve megbeszélős dolog volt, csak a szeretetünk egy következő szintje, amikor esténként „gátló tényezők” nélkül öleltük egymást. Háborítatlan és csodás volt az egész, de azt sosem gondoltam volna, hogy az igazi CSODA ilyen hamar bekövetkezik. A nagy élményeket egymásra halmoztuk nap-nap után, de volt egy mindennél különlegesebb, amikor elkezdett bennem motoszkálni valami.
Egy különös izgalom, amit a csalódás elkerülése végett nem voltam hajlandó tudomásul venni. Ezzel az aprócska tudattalan gondolattal dolgoztam és pörögtem a megszokott mókuskerékben vagy inkább pár centivel felette. Általában sokat beszélek, nyitott vagyok, de ezt az érzést mindenki, talán egy kicsit magam elől is titokban tartottam. Csak néha bukkant felszínre, amikor fájdalomcsillapítót vettem be vagy este a barátnőmmel legurítottam egy-két, najó három-négy pohár bort.
Aztán elérkeztünk a nagy időponthoz, a havi naphoz. Ekkor már szinte biztos voltam a dologban, maradjunk annyiban, nem a megszokottan indult a reggel. Munkából hazafelé bementem a patikába, mit ne mondjak, elég különös hangulatban. A „Mi van ha…” és a „Biztos, hogy nem…” keringett a fejemben, melyet csak a „Mit szólna ha…” és a „Hogyan mondanám el, hogy…” szakított néha félbe.
Azért elterveztem, hogy este egyedül bevonulok a fürdőbe, ha pozitív az eredmény, a meghatottságtól könnyes szemmel, a módját megadva leülök a szerelmemmel szemben és mélyen a szemébe nézve azt mondom: egy különleges ajándékom van névnapodra (ekkor volt neki), apuka leszel.
Ehhez képest: bevonultam a fürdőbe, fogtam a tesztet, melyre az volt írva, hogy miután a sugár alá tartottuk hagyjuk öt percet vízszintesen állni és utána látható lesz az eredmény. Gondoltam, oké betartom a sugár alá és utána még összeszedem magam, hisz van öt percem. Hát nem volt! Amint rápillantottam a tesztre, hogy letegyem, már ott mosolygott rám a két csík. Na, ez egy érdekes élmény volt, ehhez hasonló érzelemi kavalkádot addig és azóta sem éreztem. Szégyen vagy nem szégyen, írom, hogy mi játszódott le bennem egy másodperc alatt: Ez hihetetlen, nem lehet, nem én vagyok, ez valaki másnak a története. Én még gyerek vagyok, egy gyereknek gyerek? Hogy fogjuk eltartani, kicsi a lakás? Ez csodálatos, Istenem köszönöm, ilyen gyorsan, milyen szerencsés vagyok! Jaj, izzadok, uhh szédülök, basszus lehet, hogy el fogok ájulni, ki kéne menni elmondani!
Az utolsó gondolatmorzsának köszönhetően elkezdtem kibotorkálni a fürdőből. A nappali ajtajáig jutottam, megálltam mögötte és magam sem értem miért, alig volt hangom, remegve csak annyit bírtam kinyögni: „Nem így akartam elmondani, de”. Bentről jött a válasz: „Tessék, mi van?”. Így kénytelen voltam beljebb vonszolni magam (ne kérdezzétek mi okból, de kicsit nehezemre esett a mozgás), ekkor már a meghatódás könnyei potyogtak az arcomon: „Terhes vagyok”. Jött a válasz: „Na, ne hülyéskedj!”. Megmutattam a tesztet és akkor elöntött a boldogság, egy teljesen nyugodt, ugyanakkor elszánt, vidám arc nézett vissza rám. Csak öleltük egymást, nem beszéltünk és már előre boldogok voltunk, pedig még fel sem fogtuk, hogy milyen nagy ajándék érkezik hozzánk. Nem mondom, hogy később már nem gyötörtek aggasztó gondolatok, de azt valahol éreztem és beigazolódni látszik, hogy ott, azon az estén kezdődött el az igazán BOLDOG, NAGYBETŰS ÉLET.