Második két csík, második terhesség, második császár, második heg. Újabb „nem alvós” éjszakák, újabb küzdelmek, újabb érzelmek. Csodás pofi, csodás illat, csodás nővér, csodás NÉGYES. Nehezen megy az írás, túl sok a mondanivaló…
Ma reggel kaptam egy mosolyt, ami előszőr életében igazán nekem szólt. Látva a picike tekintetet és a felfelé gördülő pofizacskókat igazán boldog lettem. Kezdi észlelni, hogy itt van köztünk, hogy jó itt, hogy szeretjük. Álmosan gyönyörködtem az új kis lélekben, amikor a hátamon egy másik, kicsit nagyobbacska pofi landolt. Felfoghatatlan. Értelmezhetetlen. Kétgyerekes anyuka vagyok!
Nah, itt jött el a pont, hogy újra írnom kell.
Annyi minden történt! Ki kell adnom magamból a második terhesség félelmeit és örömeit, a második műtét horrorisztikus élményét, az abszurditását, hogy én választhattam a születés dátumát, a depresszív első pár napot, a nehéz folyamatot, melynek során egykéből nővér lett, a párkapcsolat kétgyerekes terhét, a mindennapok érzelmi és idegi hullámvasútját és ki tudja még mit. Mindent le akarok vésni, szeretném, hogy nyoma legyen, emlékezni akarok és hátha egyszer nekik is érdekes lesz, hogyan láttam én ezt a pár évet.