Anya vagyok. Olyan jó ezt kimondani. A minap azon gondolkodtam, hogy mikor válik majd természetessé ez az állapot. Ha most kimondom magamnak, hogy anya vagyok, még mindig hatalmas, elsöprő boldogság lesz rajtam úrrá. Izgalommal veszem újra és újra tudomásul státuszom tényét…
Sokat gondolkodtam, hogy mikor válunk igazán anyává: amint meglátjuk a két csíkot, vagy amikor először a kezünkben tartjuk pici csomagunkat, vagy ha a védőnő nevünk helyett Anyaként aposztrofál? Valahogy észrevétlenül történik a dolog, legalábbis nálam így volt. Egyszer csak elég önbizalmam lett, hogy anyaként szólítsam magam.
Amikor a mosdóban megtudtam, hogy egy pici lélek növekszik bennem, rá voltam szűkülve, hogy gyerekem lesz, az eszembe sem jutott, hogy ezzel párhuzamosan anyává is válok majd, arról meg pláne fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent pontosan. Mondjuk elképzelhető, hogy nemcsak megszédülök, hanem el is ájulok, ha akkor ennek jelentőségével teljes egészében tisztába kerülök.
A 12. heti vizsgálat előtt egy adatlapot kellett kitöltenem, ahol az egyik rubrikában a következő állt: anyja súlya… Gondoltam magamban milyen szerencsés, hogy anyu elkísért, honnan kéne tudnom fejből, hogy pontosan hány kiló. Aztán anyukám felvilágosított, hogy itt nem az ő, hanem az én adataimra kíváncsiak (nyilván a terhes butulás is közrejátszott az aprócska félreértésemben). Hát igen, milyen messziről indul az ember és milyen gyorsan lesz az a valaki, akiről nem is sejtette, hogy ott van benne.
Kibújik az ici-pici, szuszogó, púder illatú kismanó, aki pislog rád a két nagy cipója közül és neked meg kell oldanod, mert Te vagy az az Egy, aki igenis meg tudod oldani, még ha kezdetben nem is hiszed el. Bumm, ott a mélyvíz és olyan jó panaszkodni, hogy „Jaj Istenem nem tudok úszni!” pedig igazából már rég pillangózol a feladatok tengerében. Azt mondjuk aláírom, hogy kell egy kis idő, amíg ki tudod emelni a fejed egy kis levegőért és még jó pár lélegzetvétel ahhoz, hogy ráébredj nem fulladtál meg, arról ne is beszéljünk hány hossz szükséges hogy érezd, tényleg jól csinálod. Jól van ez így, kell ez a folyamat és idő, hogy felfogjuk, már soha nem leszünk azok, akik voltunk. Eztán egy sokkal összetettebb, bonyolultabb, de felemelőbb szerep a miénk.
Az is lehet, hogy én most nagy mellénnyel azt mondom, hogy igen anya vagyok és a már több éve vagy évtizede anyaként élő nőtársaim csak legyintenek: „Ó mit tud ő még erről.” Lehet, hogy ők már anyább anyák. Lehet, hogy olyan ez, mint a párkapcsolatunk a társunkkal. Egy év után úgy érzed, hogy uhh mennyire ismered, majd öt év múlva rájössz, hogy dehogy ismerted, csak most imádod igazán, aztán eltelik még három év és nevetsz magadon, hisz még sosem volt mélyebb a kötelék és még sosem szeretted jobban és ez így folytatódik tovább és tovább. Na szóval az anyaság is ilyesmi lehet, mindig azt érzed, hogy te már nagyon, amikor az élet még biztos tartogat jó pár feketelevest, ahogy önfeledt pillanatot egyaránt.
Ennek ellenére én most úgy érzem, hogy nagyon anya vagyok, mi több, jó anya. Hogy miért?
Kifejlesztettem különböző képességeket. Egy lopakodó nindzsa ügyességével tudok közlekedni a parkettán, úgy hogy annak egy eleme sem reccsen. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy tudok repülni, a lakás bármely pontjáról a másodperc törtrésze alatt jutok el a gyerekig, ha éppen úgy döntött, hogy elfáradt az ülésben és jobb lenne inkább hanyatt. Minden gond nélkül képes lennék adni egy 12 órás koncertet Gyerekdalok hamisan címmel. Hangutánzó és pantomimmester vagyok. Gondolatolvasó vagyok, könnyedén beszélgetek egy olyan egyénnel, aki csak gondolatban válaszol, nem kellenek ide szavak. Minden elfér a két kezemben (ami hozzá kell tennem már nagyon erős), a 10 kilós gyerektől, a fakanálon, a megrágott kekszen, a huszadjára lerúgott kis zoknin, a rózsaszín, villogós labdán át tényleg minden. A gyomrom már bármit befogad a rántott sajt közben egy kis kiköpött, megcsócsált meggyet vagy a bableves mellé brokkoli katonák hadát, csak semmi ne jusson a földre, mert akkor aznap kb. harmadjára kell elővennem a porszívót. Ha már itt tartunk, szerintem, ha megrendeznék a takarítás világbajnokságát, ahol a gyorsaság számít, tuti aranyérmes lennék.
Még sosem voltam ilyen büszke a tükör előtt. Nem azt mondom, hogy ezzel a témával már nincs dolgom, de vannak részletek, amik őszinte örömmel töltenek el. A heg a hasamon életem legcsodálatosabb bélyege. A mellkasom tele van aprócska karmolásokkal az éles körmöcskék játékának nyoma, jelenleg a térdemen egy hatalmas harapás nyom díszeleg, aminek két kis fog az okozója, a nyakamra száradt banándarabkákról inkább már ne tegyünk említést. Karikás és sápadt vagyok, a hajam vékonyszálú és töredezett, le vagyok soványodva és mégis még a rosszabb napokon is büszke vagyok, hogy megviseltségem oka nem akármi, anya vagyok.
A lelki oldaláról a legnehezebb írni. Talán ha kívül nem is, de belül rengeteg minden történt. Másként szemlélem a világot és másként létezem benne. Az elképesztő, eddig nem ismert aggódás a legnehezebb, nem tudom meg lehet-e szokni ezt a terhet. Egy kis piros pötty a húsi nyakon és én pánikolok.
Azt gondolná az ember, hogy unalmas az élet, ha otthon kell lenned egy babával, de én még nem keltem fel ennyiszer izgatottan. Minden ébredés rengeteg új kezdetet jelent. Mindent most csinál először és minden napra tartogat valamit. Bontakozik egy személyiség, aki izgalmas ötvözete kettőtöknek. Olyan jó felfedezni benne a másikat vagy éppen magadat. Igazán vicces, amikor ellesett mozdulatokat a legváratlanabb pillanatokban elkezd jól használni vagy egy-egy szófoszlányt visszamond és őszintén olyan büszke magára. Fantasztikus emberke, aki még kevesebbet töltött kint, mint bent, de már úgy érzi, hogy ő bizony Valaki. Kihúzott háttal ül és hadovál az etetőszékében, nem számít, hogy csupa spenót a szája és a kanaláról röpködnek a csirke falatok, természetesen komolyan veszi saját magát. Arról ne is beszéljünk, hogy majd ő azt tudja, hogy kell a hintaszékben hintázni, a tiszta ruhák közül melyiket kell vasalni és melyiket jól összegyűrni, a fiókban hogy kell rendet rakni, hogy lehet a mesekönyv minden egyes lapját szisztematikusan összenyálazni, mikor kell különleges rogyasztós technikával táncolni, hogy az egész család ámulatba essen.
Köszönöm Maja, hogy engem választottál anyukádnak! Jó így együtt. Sajnos nincsenek rá szavaim, hogy mennyire jól esik, hogy belecuppanthatok a combodon lévő sonkákba, összebújhatok veled éjszaka és mélyet szippanthatok a pille hajadból. Imádom, amikor elönt a szeretetroham és ezt kifejezvén hatalmasra nyitott szájjal nyálazod össze az egész arcomat, kérek még még még és le se mosom! Jó a szemedbe nézni, akkor megáll az idő, kimerevedik a pillanat és mindketten tudjuk, hogy egy életre szóló szövetség vagyunk, amit senki és semmi nem szakíthat szét. Szeretlek kislányom! Köszönöm, hogy általad anya lehetek, én Téged ünnepellek! Boldog Anyáknapját!
